Kedves Egyesületi Tagjaink, Tisztelt Érdeklődők!
 
A Rákbetegek Országos Szervezetét nemrég megkereste a brit Gabriella Gatrix, aki a közelmúltban szembesült azzal a ténnyel, hogy mellrákot diagnosztizáltak nála.
 
A legfontosabb kezeléseken túlesve saját nehézségeiből erőt merítve párjával együtt úgy döntött, hogy biciklivel 7 kontinenst érintve 100.000 kilométert tesznek meg, hogy ezzel a komoly erőpróbával hívják fel a figyelmet a mellrák megelőzésének fontosságára, az ezzel kapcsolatos helyes életmódra, és arra, hogy a rák legyőzhető. 
 
 
Gabriella Gatrix2
Chris és Gabs a túrájuk közben
forrás/credits: www.chrisandgabsworldcyclingtour.com
 
Szervezetünk természetesen úgy döntött, hogy támogatja Gebriella vállalását, és az általa megadott elérhetőségeket közé teszi saját felületein, hogy minél többen megismerhessék célkitűzésüket, és nyomon követhessék hosszú, embert próbáló, de nemes célokat szolgáló útjukat. Azt is jeleztük feléjük, hogy útjuk Magyarországi szakaszán minden segítséget igyekszünk számukra biztosítani, amit Szervezetünk lehetőségei alapján módunkban áll megadni. Gabriellának és párjának sok sikert, kitartást, és jó egészséget kívánunk, és azt, hogy vállalásukat teljes siker koronázza!
 
A teljes történet elérhető Gabrielláék honlapján, ahol részletesebb információkhoz juthatnak az olvasók, illetve a blogot is nyomon követhetik: www.chrisandgabsworldcyclingtour.com
 
 
Gabriella Gatrix

forrás/credits: www.chrisandgabsworldcyclingtour.com

 

Dr. Szabó János, Rosz elnök