Rövid híradások az Aranyeső Klub életéből

Augusztus 20-i megemlékezés

Kemecse Város augusztus 17-én tartotta az ünnepi megemlékezést. Ebből az alkalomból a Hangvarázs Énekkar előadta (Ah hol vagy magyarok) kezdetű énekét, melynek tanítását Juhász János népzenész segítette. Örültünk, hogy a szép tartalmas megemlékezésnek részesei lehettünk.

Szentmise

 

Szent István király ünnepe Augusztus 20

Az államalapító Szent István királyra emlékeztünk a templombúcsú ünnepi szentmiséjén. Az Aranyeső Klub tagjai örömmel vettünk részt a lélekfelemelő szentmisén, körmeneten. Több település lakója is eljött a templombúcsúra.  Ebből az alkalomból a Hangvarázs Énekkar előadta (Ah hol vagy magyarok) kezdetű énekét, melynek tanítását Juhász János népzenész segítette. Az előadást varázslatossá tette a templom szép akusztikája. Hálásan köszönjük, hogy részesei lehettünk a templombúcsú ünnepének.

 

Szent István király ünnepe

 

Családi napon való részvétel

Július 11-én az Aranyeső Klub tagjai kedves meghívásnak tettek eleget, ugyanis a nyíregyházi Ózon Klub családi napján vehettünk részt a nyíregyházi Jósavárosi Görög Katólikus Egyházközösség közösségi termébe, ahol a Rákszövetség elnöke dr. Szabó János is megtisztelte jelenlétével az eseményt. A rendezvény szervezését gyümölcs felajánlással segítettük. Tartalmas szép napot töltöttünk el együtt.

 

 

Múzeumok Éjszakája

2018. június 24-én a Kemecse Város Önkormányzata és a Helytörténeti Múzeum szervezésében került megrendezésre a Múzeumok Éjszakája. Ezen az eseményen az Aranyeső Klub tagjai, valamint a tagokból alakult Hangvarázs Énekkar is képviseltette magát Juhász János népzenész vezetésével.  A rendezvény résztvevőit Szatmári népdalcsokorral köszöntöttük. A megrendezésre kerülő mini családi vetélkedőnek aktív részesei voltunk. Csodálatunkat fejeztük ki a kiállítás anyagait bemutató Molnár István alkotásai előtt.

Kemecse Múzeumok Éjszakája 2018 14

Múzeumok éjszakája 2

Ünnepség 1

Ünnepség 2

Ünnepség 3

 

 

Klubfoglalkozás névnapi köszöntések

Július 02-án került megrendezésre az Aranyeső Klubfoglalkozás (tea délután).  Az eseményen köszöntöttük a névnapos klubtársainkat (Margit, Anna), majd teadélután keretében került sor az elmúlt események megbeszélésére, illetve a ránk váró feladatok, rendezvények pontosítására. Kellemes hangulatú délutánt töltöttünk el együtt..

Klubfoglalkozás

 

Nyári tábor

2018. július 09-13 között  a Kemecsei Római Katólikus Egyházközség Családjaiért Egyesület nyári tábort szervezett a gyermekek részére. Az Aranyeső Klub tagjai minden nap önkéntes munkával segítették a tábori életet. A gyermekek a kézműves foglalkozáson a gyöngyfűzés rejtelmeit gyakorolhatták, a hagyományőrző napon pedig a derelye és a krumlilángos fortélyait leshették el és próbálhatták ki. A tábor lakói  körüli teendők ellátásában aktívan részt vettünk (terítés, tálalás, mosogatás, kiránduláson, kincsvadászaton való felügyelet). Nagyon örültünk, hogy segíthettünk és hozzájárulhattunk ahhoz, hogy a gyermekek jól érezzék magukat.

Tábor 1 2

Tábor 4 1

Tábor 4 2

Tábor 4 3

 

Vadaspark kirándulás

Augusztus 13-án családi kiránduláson vehettünk részt a nyiregyházi Vadasparkba, ahová a tagok az unokáikat is elhozhatták. Felfedezhettük a sok-sok különleges állatfajokat. Részese lehettünk a papagáj és a fóka show látványosságának. A jó levegő, a sok-sok látnivaló után elfáradva, de kedves emlékekkel térhettünk haza.