2020. Január 8-án a Kaposvári Törvényszékre látogatott a Rákbetegek Országos Szervezete Kaposvári Tagszervezetének (Viktória Klubnak) képviseletében Kiss Katalin elnök és Kimpf Jánosné, akiket dr. Hajnal Éva, a Kaposvári Törvényszék elnöke és dr. Leidecker Andrea esélyegyenlőségi referens fogadott.

A látogatásra az adott okot, hogy a Kaposvári Törvényszék dolgozói a 2019. évben megtartott Karácsonyi rendezvényen 220.000,- Ft összegű adományt gyűjtöttek össze és ajánlottak fel a szervezet részére.

A Viktória Klub képviselői hálásan fogadták az összeget, figyelemmel arra, hogy önkormányzati támogatásokból, illetve különböző pályázatok útján tartják fenn magukat. A szervezet munkájával kapcsolatban elmondták, hogy a Viktória Klub 1991-ben alakult abból a célból, hogy a rákbetegek részére az orvosi kezelések mellett lelki támogatást is nyújthassanak.

A Klub munkáját dr. Pécsi Balázs onkológus főorvos segíti, a tagok pedig szinte kivétel nélkül maguk is érintettek valamely rákbetegségben, így saját tapasztalataik alapján igyekeznek a betegek részére segítséget nyújtani. Ennek keretében az érintettek pl. speciális, rákbetegek számára kialakított tornán vehetnek részt, továbbá a Rákellenes világnap alkalmából minden évben változatos programokat szerveznek Kaposváron, az Egészségügyi Főiskolán, melyre a törvényszék képviselőit is meghívták.

További tevékenységükhöz ezúton is sok sikert és kitartást kívánunk.

Kaposvár, 2020. január 9.

a Kaposvári Törvényszék Sajtóosztálya