Alig két hónap alatt 2600 kilométert gyalogoltak le közösen a tihanyi Levendula Klub tagjai, hogy teljesítsék a “Mozdulj Tihany” címmel megfogalmazott kihívást.

A közös eredménnyel teljesítették az Országos Kékkör teljes útvonalát.

 

A Mozdulj Tihany programot Érdi Gábor találta ki, hirdette meg, hogy a járvány idején is mozgásra ösztönözze az embereket.

Informatikai vállalkozóként speciális területe a természetjárás és más a természetben gyakorolt sportok digitális hátterének megteremtése.

Így jött az ötlet, hogy a közvetlen környék elhagyása nélkül országos útvonalakkal összemérhető távolságokat tegyenek meg a túrázók.

A tihanyiakra azért esett a választása, mert sok más mellett a településhez köti, hogy gyerekei oda jártak iskolába, és “Az év magyar vitorlázója” címet többször is elnyerő lánya, Érdi Mári egy ideig Tihanyban vitorlázott.

 

Eredetileg abban gondolkodta, hogy a csoportok Tihany egyik külföldi testvértelepülésére gyalogolnak el virtuálisan, de a helyiek azt kérték, legyen ez inkább egy hazai útvonal.

Így lett az Országos Kékkör, amelyik az Országos Kéktúra mellett magába foglalja a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra és az Alföldi Kéktúra útvonalát is.

A kihívásra több csoport is jelentkezett, végül különböző okok miatt csak a Levendula Klub tagjai csinálták végig a teljes útvonalat.

 

Az élményekről a Levendula Klub egyik tagja, Balázs Zsuzsa, aki a túra teljes ideje alatt folyamatosan szervezte, koordinálta, hogy minél többen bekapcsolódjanak a gyaloglásba tisztáztuk, hogy mit is jelent az online vagy virtuális túrázás.

 

Az online túra nem egy otthoni helyben járás vagy szobabiciklizés volt, hanem a valóságban is nap mint nap kirándultak a Tihanyi-félsziget túraútjain.

Az online annyi volt belőle, hogy a megtett utat folyamatosan rögzítették okostelefonnal, okosórával, és minden nap elküldték Érdi Gábornak, aki feltöltötte térképre, hogy kiderüljön, hol járnak, addig mennyit tettek meg.

A túra állását a “… Mozdulj Tihany!” – országos kéktúra kihívás című Facebook-oldalon lehetett folyamatosan követni.

 

A túra részleteiről bővebben. illetve képes beszámolók az alábbi linken megtekinthetik:

https://www.balatontipp.hu/balatoni_hirek/tihany-a-felszigeten-jartak-korbe-az-egesz-orszagot-a-levendula-klub-nyugdijas-tagjai/