Az idejében felfedezett emlőrák, Magyarországon jó eséllyel gyógyítható, minden 10 betegből 7
teljesen felépül, hangzott el az Emlőrák Betegklubok első országos találkozóján Veszprémben.

 Az idejében felfedezett emlőrák, Magyarországon jó eséllyel gyógyítható, minden 10 betegből 7 

teljesen felépül, hangzott el az Emlőrák Betegklubok első országos találkozóján Veszprémben. 
 
 A rendezvényt a 25 éves Fagyöngy egyesület, az önkormányzat, a kórház és az egyetem közösen 
szervezte. Az esemény kiemelt szakmai résztvevője volt a szintén negyedszázados Rákbetegek 
Országos Szervezete is. Az egyesületet, amelynek szakmai képviseletét Szabó János elnök látta el a 
rendezvényen még születésnapi tortával is köszöntötték a szervezők és a nagyszámú résztvevő 
közönség. A szakmai előadások között elismeréssel kell szólni mások mellett Prof.Dr.Kásler Miklós 
szakmai összefoglalójáról. Az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója üdvözölte azt egészségügyi 
koncepciót, hogy a rákbetegség gyanújának felmerülésétől számított két hét alatt kerüljön a beteg 
Magyarországon szakgyógyítást végezni tudó kórházi centrumba a megfelelő vizsgálatok lefolytatása 
után, de figyelmeztetett, hogy Horvátországban ez az idő ma már mindössze három nap. 
 
A jelenlévők további szakmai előadásokat hallhattak, majd részt vettek egy különleges, önmagukat 
betegségükben is vállalni tudó hölgyek által bemutatott divatbemutatón a színházban. A Kolostorok 
és Kertek Rendezvényterületén Márfi Gyula érsek felszentelt egy elveszetnek hitt Szűz Mária szobrot, 
majd közös faültetéssel zárult a programsorozat.
 
A rendezvény egyik fő támogatója és szakmai szervezője volt a Veszprémi  Cholnoky Kórház és 
főigazgatója Rácz Jenő, aki beszélt az év végéig átadásra kerülő regionális onkológiai centrumról is.
Ez úton is elismerésünket fejezzük ki a helyi szervezőknek az egész napos, magas színvonalú 
rendezvényért!