Huszonöt éves a Viktória - Az emlőműtött betegek klubja. A 42 tagot számláló kaposvári szervezet jubileumi rendezvényét szombat délelőtt tartották az Egészségügyi Főiskolán.

A hölgyek mellett, e rendezvény fővédnökeként Szita Károly is jelen volt az összejövetelen, ahová nem érkezett üres kézzel. Ugyanis polgármesteri keretéből 100 ezer forinttal támogatta az emlőműtéten átesett hölgyeket tömörítő klubot.

– Mindig is nagyra becsültem az olyan szervezeteket, amelyek segítenek, közösséget építenek – fogalmazott köszöntőjében a polgármester, majd hozzátette: Jómagam nem szoktam használni a „gyengébbik nem” fogalmát, hiszen ahhoz amit önök csinálnak kell csak igazán erő. Ha pedig egy családanya betegszik meg, az az egész család számára megpróbáltatás.

A magyar nők körében az emlőrák a leggyakoribb daganatos megbetegedés, évente 5-6 ezer új esetet diagnosztizálnak, és ugyanezen idő alatt körülbelül kétezren halnak bele a kórba. Korai felismeréssel, megfelelő kezeléssel és életmódváltással azonban az esetek többségében elhárítható a tragédia. Ehhez viszont a pusztító kemoterápia mellett szükséges a daganat műtéti eltávolítása is, amely egy nő számára hatalmas lelki megterhelést jelent. Elsősorban ezen kíván enyhíteni a 25 éve alakult klub, amely a Rákbetegek Országos Szövetségének kaposvári tagszervezete. 1991-ben két emlőműtéten átesett doktornő alapította, hogy a nők meg tudják beszélni a sorstársaikkal a gondolataikat, gondjaikat.
 
 
- Sajnos a családon belül nincs mindig idő arra, hogy ezeket meghallgassák, s ha mégis, akkor valószínűleg nem tudják olyan szintén átérezni az emlőműtött nők helyzetét, mint a sorstársak. Ugyanígy a korházban sem jut idő arra, hogy a betegek lelkével foglalkozzanak. Mi minden hónap első péntekén tartunk klubfoglalkozást, ahol lehetőség nyílik erre. A beszélgetések mellett a tagság által hasznosnak ítélt előadásokat is szervezünk, például orvosok, természetgyógyászok, pszichológusok vagy épp dietetikus részvételével – mondta el lapunknak Kiss Katalin, a Viktória Klub vezetője.