Szitka Péter Kazincbarcika polgármestere, Klimon István alpolgármester
és dr. Makkai Orsolya alpolgármester, a Kazincbarcika Város
Képviselő-testületének döntése alapján „Kazincbarcika Város Civil
Életéért” kitüntető díját a Rákbetegek Országos Szervezetének
kazincbarciaki "Teljes Életért Egyesület"-nek adták át, melyet Tokai
Edit, az egyesület elnöke vette át.

A díj azoknak a kazincbarcikai személyeknek vagy közösségeknek
adományozható, akik a város civil életében több éve kiemelkedő
színvonalú munkát végeznek; vagy a város érdekében kimagasló színvonalú
civil kezdeményezéseket, projekteket, programokat valósítanak meg.

A kazincbarcikai „Teljes Életért” Egyesület első gondolata 2005-ben
fogalmazódott meg az onkológiai gondozóba járó emlőrákban érintett
hölgyek körében, akik szerettek volna egymáson, illetve sorstársaikon
segíteni.
2008 óta alkotnak hivatalos szervezetet, illetve csatlakoztak a
Rákbetegek Országos Szövetségének hálózatához is.
Az egyesület igyekszik Kazincbarcikán, illetve a környező településeken
összefogni azokat a hölgyeket, akik emlőrákban érintettek.
A szervezet célja, hogy a betegek segítséget kapjanak, illetve egymásnak
segítséget nyújtsanak, harcra buzdítsák egymást a betegséggel szemben.
Nagy hangsúlyt fektetnek a mentális és lelki támogatás mellett arra,
hogy tudatosítsák a hölgyekben, nagyon fontos, hogy naprakész
információkkal rendelkezzenek betegségükkel kapcsolatban.
A szervezet számos rehabilitációs, életminőséget javító, felvilágosító
és kulturális programot szervez a sikeresebb gyógyulás érdekében.
Itt nagy hangsúlyt fektetnek a betegség megelőzésére szolgáló
szűrővizsgálatok fontosságára is.

Forrás:
https://kolorline.hu/hirek/kazincbarcika/2021-10-01/csepregi-evaval-unnepletuk-az-idosek-vilagnapjat

Képes beszámoló:
https://www.facebook.com/edit.tokai.77/posts/3080996948835921