A Rákbetegek Országos Szervezete klubvezetői maguk is érintettek a
betegség által.
Önkéntes munkájukkal azért fáradoznak, hogy segítséget, támaszt
nyújtsanaksorstársainakés az érintett családoknak.


A Katolikus Szeretetszolgálat Lelki Rehabilitációs Otthona január 11-től
14-ig látta vendégül és szakmai előadásokkal, élményalapú
foglalkozásokkal nyújtott támogatást kaptak a rákbetegekért végzett
szolgálatukhoz.

Forsthoffer Erzsébet, a lelki rehabilitációs otthon intézményvezetője a
"Lélekerősítő - Segítség a segítőknek" című képzésükre a Rákbetegek
Országos Szervezetének klubvezetőit várták.
Intézményük a rosszindulatú daganatos megbetegedésben szenvedők számára
biztosít lelki rehabilitációt.
Hazánkban a vezető halálokok közt vannak a rákjos megbetegedések, és a
konferencián résztvevő klubvezetők fogják össze a rákbetegek helyi
szervezeteinek csoportjait az ország számos területén.

Ők, akik maguk is érintettek, igazából akkor tudnak segíteni, ha
megkapják azt a municíót, amiből adni tudnak a többieknek, ezért
szervezték meg számukra ezt a programot.
Ez a rendezvény azért jött létre, hogy olyan ismereteket, készségeket,
módszereket tudjanak átadni, amelyekkel növelhetik a klubvezetők
munkájának hatékonysáhgát.
Fontos, hogy jól tudjanak segíteni, ehhez azonban tisztában kell lenni
mindazon ismeretekkel, ami lehetővé teszi, hogy jól, hatékonyan
segítsenek.

A képzés során nagy hangsúlyt kapott a hatékony kommunikáció, a többi
szociális szolgáltatással való kapcsolódás lehetőségeinek ismertetése,
az én-hatékonyság fejlesztése, a lelki rehabilitációs otthon hazánkban
egyedülálló tevékenységének megismertetése, emellett a résztvevők
megismerkedhettek az élményfestéssel és a zeneterápia szerepével is.

A rendezvényen részt vett dr. Szabó János, a Rákbetegek Országos
Szervezetének elnöke is, aki úgy fogalmazott, hogy szervezetük több,
mint 32 éves múltra tekint vissza, és jelen voltak már az idén 30 éves
bakonyszücsi lelki rehabilitációs otthon kezdeti lépéseinél is.

- Bakonyszücs egy fogalom. - mondta dr. Szabó János.

"A rákbetegek már a kezdetekor is szívesen jöttek ide és azóta
folyamatosan fejlődik az intézmény, mindig valami újdonsággal,
meglepetéssel várnak minket és az infrastruktúra is sokat fejlődött az
utóbbi időben.
Ez egy nagyszerű intézmény.
A klubvezetők szakmailag nagyot nyertek ez alatt a pár nap alatt, hiszen
nekik is szükségük van a feltöltődésre, különösen most,
koronavírus-járvány idején."

A bakonyszücsön készült képes beszámoló hamarosan megtekinthetőek a
Rákebetegek Országos Szervezetének honlapján is.

A bakonyszűcsi Rehabilitációs Táborral kapcsolatban élő
rádióbeszélgetést is hallgathattak a Kossuth rádió "Napközben" című
műsorban

- Dr. Szabó Jánossal, a Rákbetegek Országos Szervezetének elnökével
- Apró Zoltánnéval, a Rákbetegek Országos Szervezetének alelnökével
- Forsthoffer Erzsébettel, a Bakonyszűcsi Lelki Rehabilitációs Központ vezetőjével

A műsor itt meghallgatható:

https://mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2022-01-12_09-30-00&enddate=2022-01-12_09-55-00&ch=mr1

Fotók:
- Pintér Ádám (papaesvideke.hu)
- Lelki Rehabilitációs Központ Bakonyszücs

Forrás:

https://papaesvideke.hu/?p=28180

 

%MCEPASTEBIN%