Megdöbbenve olvastuk az Ön által szerkesztett „Amiről az orvos nem mindig beszél” magazinban megjelent cikküket, melynek címe „Mammográfia – Mégsem ment életet...Van képünk hozzá: Mammográfia – fikció a képernyőn”

Aggasztónak tartjuk magát az újságot is, de különösen azt, hogy ez a cikk megjelenhet. A Nemzeti Rákellenes Program 2001 óta dolgozik azon, hogy 24 havonta mammográfiás emlőszűrésre hívja meg a 45-64 év közötti nőket azzal a céllal, hogy ha valakiben felfedezik az emlőrákot, az minél korábbi stádiumban történjen. Hiszen az emlőrákot megelelőzni nem lehet, de minél hamarabb felfedezve jól gyógyítható lehet. Korábban az Állami Népegészségügyi Tisztiorvosi Hivatal, most más név alatt ugyanaz a szerv, Magyarország Kormányhivatalának Népegészségügyi Főosztálya/ Szakigazgatási Szerve küldi ki a korosztályba tartozó nők számára a meghívót a szervezett és ingyenes szűrésre. Ez a fajta mobilizálás mindig komplikált és küzdelmes volt, az utóbbi években különösen nagy erőfeszítések történnek azért, hogy a szűréseken megjelenő hölgyek számát növeljük, ezzel fokozzuk az átszűrtséget. A kormányzati erőfeszítéseket számos civil szervezet próbálja erősíteni: szűréssel egybekötött egészségnapokat rendezünk, közösségi szinten mobilizálunk, beszélgetéseket szervezünk és emlőrákot túlélt hölgyek a saját példájukkal próbálják buzdítani az egészségeseket arra, hogy vegyenek részt a szűrésen, hiszen az életmentő lehet. 

A fentebb idézett cikkben Önök azt a hamis, gyakran önmegnyugtató tévhitet erősítik, hogy nem kell mammográfiás szűrésre járni. Ez óriási felelőtlenség. A cikk megtévesztő, és azon túl, hogy semmilyen tudományos igényességnek nem felel meg, forrást nem nevez meg, összefüggéstelen és manupilatív, ellene dolgozik mindannak a célnak, amiért mi civilek, az emlőrák szűréssel és gyógyítással foglalkozó szakma, valamint a kormányzat szakmai háttérszerve célként tűz ki. Hullámokban megjelennek ilyen típusú cikkek, melyeket félreinformált, személyes meggyőződésből terjesztenek - ezeket eddig is aggályosnak tartottuk. Az viszont, hogy egy komoly kiadónak tartott, tapasztalt újságírói gárda által kiadott, hitelesség látszatát keltő magazin ilyen eszközt használjon az olvasottsága növelésére, teljességgel elfogadhatatlan. 

Idézek Önnek a III. Emlőrák Konszenzus Konferencia Szakmai útmutatójából, ”A képalkotó vizsgálómódszerek alkalmazása az emlődaganatok korszerű szűrésében, diagnosztikájában és ellátásában” fejezetéből néhány mondatot: „Mammográfia: 30–35 éves* kor felett kötelező, de többször szült nőknél, főleg nagyobb emlőknél esetleg 30 év alatt is, szükség esetén kiegészítve célzott, nagyított felvételekkel, vezérelt mintavétellel. A direkt digitális mammográfia bizonyítottan jobb eredményű, mint a hagyományos. A mammográfia az egyetlen, tudományosan igazolt eljárás az átlagos rizikójú nők szűrésére, a halálozás csökkentésére”.

Magyarországon a szűrési program bevezetése óta a felfedezett daganatok átlagos mérete kb. 50%-kal csökkent. Mivel a korai diagnózis szerepe meghatározó a gyógyulásban, a szűrések már eddig is jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy csökkenjen az emlőrák-daganatos halálozás.

Az Európai Radiológia Társaság (European Society of Radiology) 2015-ben kiadott, nemzetközi szakmai útmutatójában[1] többek között a következőket írja: "A növekvő megbetegedések és halálozások (...) nem csupán a populáció általános elöregedése miatt alakulnak így (...). Ez Európai Unió 28 országában 2012-ben 361.608 új megbetegedés volt, amely becslések szerint 373.733-ra nőtt 2015-re (+3.4%). A halálozások száma évi 91.585-ről 2015-re évi 95.537-re nőtt (ez +4.1%-os növekedés!) . Az Emlő Képalkotás Európai Társasága (European Society of Breast Imaging/EUSOBI) 30 európai, országos emlő radiológiai szervezettel konzorciumban a jelenlegi tudások összefoglalásával kihangsúlyozták az emlőrák-szűrésben alkalmazott mammográfiás szűrés fontosságát az emlőrák okozta halálozások csökkentése érdekében. 

Az érzékenység- és specificitás-korlátoltsága mellett még mindig a mammográfiás képalkotási mód az elsődleges módszer, mellyel hatékonyan lehet nagy népességben csökkenteni az emlők okozta halálozást, és amely lehetővé teszi a hagyományos kezelést - írja az EUSOBI. Az emlődaganat felfedezésének stádiuma alapvetően befolyásolja a betegség túlélésének esélyeit, még a jelenlegi hatékony, rendszer-szerű terápiák időszakában is, így a korai felfedezés létfontosságú marad az emlőrák gyógyításában. (...)

Összefoglalásképpen az EUSOBI és 30 európai ország radiológiai társaságai szigorúan a mammográfiás vizsgálat népesség-szintű alkalmazása mellett foglalnak állást, melynek eredményeképpen jelentősen csökken az emlőrák halálozás és kedvezően csökken mind a helyi-regionális, mind az adjuváns kezelések száma azoknak a nőknek az esetében, akik megjelennek ezeken a szűréseken. Azok a személyek vagy intézmények, melyek az utóbbi 30 év alatt összegyűjtött nagy mennyiségű információ ellenére a mammográfiás szűrés megfelelősége ellen érvelnek, életeket sodornak veszélybe. (...)"

Az USA-ban és a már régóta szűrést rendező Svédországban 40%-kal csökkent a halálozás a szűrés következtében - ezt az International Agency for Research on Cancer jelenti. [2]

Reméljük, hogy mindezek elegendő evidenciával szolgálnak az Önök által idézett, forrásokat és eredményeket nem említő cikk ellensúlyozásában. Kérjük, tegyenek lépéseket arra, hogy ez a nagy károkat okozó cikkük korrigálva legyen, illetve felhívjuk figyelmét a megfelelő szakmaiság alapvető követelményeire a folyóirat további életszakaszában.

Várjuk válaszát. Tisztelettel, 
Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen

A Rák Ellen, az Emberért, a Holnapért Alapítvány
Anita Hungária 
Az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány 
Fagyöngy Egyesület, Veszprém
Holnapom Egyesület, Debrecen
Magyar Rákellenes Liga
Magyar Rákellenes Liga, Salgótarjáni Alapszerve
Magyar Szenológiai Társaság
Mellműtött Nők Klubja Miskolc
Mellrákfórum Alapítvány
Mellrákinfó Egyesület
Mell-véd Közösség az Emlődaganatosokért
Női Egészségmegőrző Program
Pink Bolero Egyesület
Pink Ribbon Program
Primavera Alapítvány a Nők Egészségéért
Pro Radiológia Alapítvány 
Rákbetegek Országos Szervezete
Spectrum Radiológiával az Egészségért Alapítvány /Semmelweis Egyetem Onkológiai Központ
Százszorszép Táncklub
Színes Gyöngyök Egyesület, Pécs
Teljes Életért Egyesület, Kazincbarcika
Tűzmadár Alapítvány